2010. február 23., kedd

Ricottával töltött lilahagyma helyett


Cottege cheesel töltött vöröshagyma.
Megláttam a csodákat itt, összefutott a nyál a számban és tudtam, hogy el kell készítenem. Két alapanyag hiányzott csak a dologhoz. A lilahagyma és a ricotta. Sajnos a közelünkben most nincsen zöldséges, mert éppen felújítják, szóval elmentem a vadi új Lidl- be ami most nyílt nem messze tőlünk. Mondanom sem kell, hogy ricotta nem volt, a lilahagymák pedig rodhattak voltak. Szóval improvizálnom kellett. Az én változatom így készült:
Hozzávalók: 5 nagyobb fej vöröshagyma- 1 doboz cottage chees- só- bazsalikom- oregánó- 2 ek olivaolaj- 1 ek méz- egy marék durvára vágott dió
Elkészítés: A hagymákat megpucolom. Forrásban levő vizbe dobom őket, 6-8 percig főzöm, leszűröm, majd kihűtöm. Közben a ricottát összekeverem a sóval, bazsalikommal, az oregánóval és a dió nagy részével. A hagymákat széltében ketté vágom, a közepénél kicsit feljebb, kiszedem a belsejüket, úgy, hogy csak a külső két- három réteg maradjon meg. Megtöltöm a hagymákat a töltelékkel, tetejüket megszórom a durvára vágott dióval, majd meglocsolom az olaj és a méz keverékével. 200 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöm. Nem tudom, hogy lilahagymából milyen lehet de így is nagyon finom volt. Azért nem mondok le a lilahagymás változatról sem.

Nincsenek megjegyzések: